Virágpor
A növények virágporát finom por formájában találjuk, nagyon kicsi szemcsékkel, melyeket a szabad szemmel nem láthatunk. Fiziológiai szempontból a virágpor a hím növényi reproduktív részét képviseli, amely a virág porzóinak anteráin alakul ki, és funkciója a növényi spermiumokhoz hasonlítható az állati birodalom hímivarsejtjéhez. A virágpor a virág női részére, a pistilus stigma részére jut el, amit szél vagy más közvetítők hordoznak. A szél által terjesztett virágpor, mint például a nyárfa vagy a fűz virágpora, anemofil virágpor néven ismert. Az anemofil virágpor típus felelős a legtöbb allergiás reakció, a „szénanátha” vagy „szénanáthaszerű” allergiákért. A közvetítők által terjesztett virágpor, általában rovarok által, entomofil virágpor néven ismert. Ez a virágpor csak kivételes esetekben felelős allergiás reakciók kiváltásáért, sőt, még az anemofil típus által kiváltott allergiás reakciók esetén is deszenzibilizáló hatást fejt ki (további információk az anemofil és entomofil virágporról).
A méhek kizárólag entomofil virágport gyűjtenek. Ez nagy csomókba van rendezve, amelyek nagy mennyiségű szemcsét tartalmaznak (egyetlen szállításnál több mint 300 000). A gyűjtés után ez az értékes anyag a méhek hátsó lábán lévő kis kosarakban kerül a méhkasba.
A méhek számára a virágpor rendkívül fontos szerepet játszik, segít a méheket életben tartani és fejleszteni, mivel az egész kaptár alapvető táplálékának egyike, amely nélkülözhetetlen a petének. Az apikultorok méhpempőt szereznek be a méhek gyűjtött virágporából, olyan eszközökkel, mint a „virágpor gyűjtő”. A méhpempőt a méhész által végzett gyűjtés után szárítják, így egy rendkívül értékes apiterápiás termék lesz belőle. A szárított termék granulák formájában van jelen. A mézhez képest sok nitrogéntartalmú anyag található a virágporban (fehérjék, aminok, aminosavak, nukleinsavak stb.), ami jelentősen növeli a táplálkozási értékét. A virágpor tartalmazza az összes esszenciális aminosavat, teljes értékű fehérjekiegészítő. A mézhez vagy a méhpempőhöz képest a virágpor lúgos pH-jú. Ezen összetételének köszönhetően a virágpor értékes természetes táplálékkiegészítő és értékes méhészeti termék a diétában és terápiában.
Méhpempő
A friss virágpor a méhek által feldolgozva méhpempővé alakul át a méhkelyben. Az átalakulás folyamatai tartalmazzák:
– tejsavval történő átitatást, amit az átalakító méhek gyomrában található tejsavas baktériumok szintetizálnak, és amelynek szerepe a káros mikroorganizmusok növekedésének gátlása;
– az antibiotikumok egy komponensének hozzáadását a farokmirigy váladékából, ugyanebben a célban;
– a virágpor fejjel történő dörzsölését a levegő eltávolítása érdekében, annak érdekében, hogy a polen aerob degradációját megakadályozzák (a virágpor erjesztése).
A méhpempő értékesebb, mint a virágpor, mivel eltérő pollenösszetevőket tartalmaz, sokkal több K-vitamint tartalmaz, gazdag enzimekben stb. A méhpempőt gyakran „a méhek kenyere” néven ismerik. Ezt a méhpempőt csak a méhkaptár elpusztításával lehet szerezni. Ahogy a neve is mutatja, ez a termék paszta szerű. A méhpempő táplálkozási, diétás és gyógyászati értéke hasonló a virágporhoz, de sokkal magasabb.
Méhviasz
Az ember évezredek óta használja az értékes méhviasszot. A méhviassz, a méz és a virágporhoz képest, elsősorban a rovarok mirigyeiből (viasszmirigyek) származó termék, így növényi eredetű biovegyületek csak kis mennyiségben találhatók benne. Ennek ellenére a növényi pigmentek jelenléte meghatározza a viassz színét (a méhek, amelyek akácvirágot látogatnak, fehér viasszal rendelkeznek, míg a napraforgómezőn lévő méhek viassza sárga, a mezőn lévő méhek viassza pedig rózsaszín stb.). Mint ismert, a méhek viasszal építik a sejtekből álló viaszvázakat. A viasz a mézből keletkezik (20 kg mézből 1 kg viasz keletkezik), de csak egy komplex folyamat során a rovarok belső mirigyeiben (a méhek 8 belső mirigyeben dolgozzák fel a viaszt), majd az így keletkező termék ürül ki. A viasz mint a méhek mirigyszerű terméke folyékony állapotban választódik ki, majd a levegő érintésére megszilárdul.
A méhviasz összetett összetétellel rendelkezik, amely tartalmaz cerideket és más anyagokat, például pigmenteket, A- és D-vitaminokat, antibiotikus anyagokat, illóolajokat, antioxidánsokat (részletes összetétel lásd a részletes összetételt). A ceridek jelenléte miatt a méhviasz, mint más viaszok például a lanolin, nagyon stabil és nem avasodik. Ennek az összetételnek köszönhetően, az egyéb felhasználási módokon túl (gyertyák, viaszpadlók stb.), a méhviast a kozmetikában és az apiterápiában is felhasználják.
MÉHVIASZ AZ APITERÁPIÁBAN
A méhek által termelt viasz (méhviasz) az alapanyag, amelyre a méhek a sejtek falait építik, amelyekben az állatok tárolják a mézet (viaszvázak). Az általunk használt viasz a centrifugálás során nyerhető, amikor a mézetől elkülönítik, majd különböző edényekben megolvasztják, hogy a viasz alakot öltsön. A természetes viaszok közül a méhviasz és a lanolin a legismertebbek és leginkább használtak.
A méhviasz hatása az emberi szervezetre
A méhviasz emollient, sebgyógyító, salágog (nyálelválasztást serkentő), epiláló, gyulladáscsökkentő és tápláló tulajdonságokkal rendelkezik a bőrön. Az apiterápiás viaszkészítmények formái. A nyers viasz szilárd, fényes állagú, fehér, szürke, sárga, barna, zöldes vagy vöröses színű (a mézben előforduló pigmentektől függően). Ugyancsak oldható különböző krémekben. Az apiterápiában használt viasznak nem szabad több mint 12 hónaposnak lennie, és nem szabad idegen anyagokat tartalmaznia. A viaszt lehet rágcsálni és lenyelni méhviassz cellákként.
Terápiás és kozmetikai javaslatok
A méhviast rágva eltávolítja a fogkövet, tisztítja és fehéríti a fogakat, különösen a dohányosoknál. Ezen felül, a nyáltermelést és reflexből a gyomornedv-termelést serkenti, ugyanakkor megerősíti a fogínyt (Fănică Voinea Ene). Mivel serkenti a gyomorszáj nyálkahártya kiválasztását, a viaszkása rágás anorexia és alacsony gyomorsavtartalom esetén ajánlott. Mint emollient és fertőtlenítőszer, a viaszolvasztást használják bronchopulmonáris betegségek kezelésére. Ugyancsak a mézkaptárak méhviasza biztosítja a szájüreg jó higiéniáját és erősíti a látást (Bojor, O., Popescu O). Külső alkalmazásokban kenőcsök formájában, különböző zsírokban (növényi olaj, sertészsír stb.) feloldva, a méhviasz hasznos lehet régebbi sebek vagy hegek esetén (műtéti hegek, égési sérülések, keloidok stb.). Az olvasztott viaszt, amelyet a bőrre alkalmaznak, már az ókorban is használták az epilálás céljából. Habár modern módszerekkel lehet felesleges testszőrzetet eltávolítani, a viasz maradt a legegészségesebb és hatékonyabb epilálási módszer, mivel természetesen fertőtlenítő, sebgyógyító és tápláló hatást fejt ki a bőrön. Néhány kutató még azt is sugallja, hogy a méhviasznak gátló hatása lehet a szőrtüszőre. Mint kozmetikai összetevő, amikor megjelenik, a természetes méhviasz (sajnálatos módon egyre inkább cseréljük ki szintetikus vagy ásványi viaszokkal, mint például a Montana viasz, amelyet szenekből nyernek) trofikus hatást fejt ki a bőrre és megfiatalítja a bőrt.
Ellenjavallatok
Bulimiában, hiperfágiában, magas gyomorsavtartásban, magas savtartalmú gastritában vagy gyomorfekély esetén ne rágják a méhviaszt (ugyanazon okból nem ajánlott rágózni sem). Külsőleg ne alkalmazzák friss sebekre, gennyes helyekre vagy nagyon friss égési sérülésekre, mivel egy film képződhet alatta, amely alatt az anaerob mikroorganizmusok fejlődése veszélyes lehet.
Adagolás, alkalmazás
Aprított nyers viaszt vagy viaszsejteket rágva, olvasztott viaszt különböző zsírokban feloldva külsőleg alkalmazzák.
